II. Blogverseny

Csak ülsz... És érzel. Valami különlegeset, valamit, amit még soha. Csak élsz. És érzel. Valamit a szívedben. Valakit a szívedben. A lelkedben. Egész lényedben. Mindig. Egyfolytában. És rádöbbensz. Ez a Boldogság. Ő.

Egy napon megjelenik... és ami addig lét volt, egy pillanat alatt életté válik. Egy varázsütésre. A keret képet kap, a fű között pipacs nyílik, a ház otthonná válik. A kávénak íze lesz, az évszakok rügyekké, napsütéssé, lombhullássá, hópelyhekké válnak, és a madárszóban meghallod a dallamot.

A csend is más... Pedig ugyanúgy csend. A szó, a hang hiánya. Mégsem ugyanaz. Mert nem mindegy, kivel vagy csendben. És miért. A csend lehet teljesen süket. De lehet hihetetlenül zajos. Lehet benne nyomasztó üresség, de lehet benne madárdal, tengermoraj, erdősusogás, esőkopogás, szerelmes suttogás. Bármi lehet. Mert csak attól függ, kivel vagy csendben.

Azt mondják, szeretik az esőt, mégis esernyőt használnak. Azt mondják, szeretik a napot, mégis árnyékot keresnek, amikor kisüt. Azt mondják, szeretik a szelet, mégis becsukják az ablakot, amikor fújni kezd. Ezért ijedek meg, amikor azt mondja nekem valaki, hogy szeret.

Ahhoz, hogy lelkileg gazdagodj, mindig el kell dobni valami régit, hogy megkaphasd az újat.

Sosem az ész dönt a szív ügyeiben.

Az élet nem mond

el neked semmit. 

De mindent megmutat.

Amit érzel, és ahogyan érzed, meghatározza a kisugárzásodat. (...) Nem olyan embereket vonzol magadhoz automatikusan, akik illenek hozzád, hanem olyanokat, akiknek arra lehet szüksége, amit sugárzol.

Ha koronára áhítozol, tudd is viselni a súlyát.

Ne is találkozzunk mi többé! 

Ne is emlékezzünk a multra. 

Szivem sokáig fájt, de végre

A lemondást is megtanulta.

A viták romboló hatást gyakorolnak a kapcsolatra. Az egyik fél nyer, a másik veszít, a probléma azonban nem oldódik meg.

A boldogság az ellenség. Gyengévé tesz. Kétséget ébreszt benned. Hirtelen van mit veszítened.

A szívünk önálló életet él. Olykor olyasvalakit szeret, akit nem kéne, máskor pedig azt gyűlöli, akit szeretnie kéne. Megzabolázhatatlan, akár a tengeri tajték vagy a tűz lobogó lángja. Sosem fogsz tudni uralkodni felette.

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor egyszerűen csak minden pont olyan, amilyennek lennie kell. Az ember tökéletes harmóniában van a világgal, és ennél teljesebbnek nem is érezhetné magát.

Mindnyájunkban él egy szörnyeteg, és mindnyájunkban él egy szent is. A kérdés csak az, melyiket tápláljuk - melyiknek engedjük, hogy a másik fölé kerekedjen.