II. Blogverseny

Találkozik két ember, akik mások számára teljesen hétköznapiak, átlagosak, jelentéktelenek. De egymás számára cseppet sem azok. Mert van valami megfoghatatlan dolog, kisugárzás, varázslat, ami rendkívülivé teszi őket egymás szemében. Hogy amit a másiktól kapnak, az számukra csoda, kellemes érzés. Bármi legyen is az.

Átölellek... két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba.

Te sokkal jobbat érdemelsz! Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol; olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel, és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat, és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed, és nem meri megpróbálni. De már nem félek. (...) Végre itt van egy esély számunkra! Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek.

Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni.

Érezte, ahogy (...) ajka az övéhez ér. És... ennyi volt. Minden kérdésére választ kapott, minden félelme lecsillapult, minden kétsége megszűnt. Amit ekkor érzett, nem egyszerű szenvedély volt, hanem horzsoló gyengédség, és olyan erős szerelem, hogy belül beleremegett. Hazatért. Ide tartozott, és végre idetalált. Vele... otthon volt.

Nem bízhatunk valakiben, akiről nem hisszük el, hogy szeret.

Soha egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek egy lavinában.

Az igazságot keresni, a szépséget szeretni, a jót akarni és a legjobbat tenni - ez az, amire hivatott az ember.

Az élet legnagyobb csatái a hétköznapokban zajlanak, a lélek csöndes zugaiban. 

Azok a legjobb, legtartósabb kapcsolatok, melyek mély barátságból alakulnak ki. Amikor egy nap ránézünk a másikra és meglátunk valamit, amit addig nem láttunk. Mintha elfordítottál volna egy kapcsolót, és az, aki eddig csak egy barát volt, hirtelen nélkülözhetetlenné válik számunkra.

Tégy úgy, mintha szabad lennél - amíg azzá nem válsz!

Az ember valószínűleg az egyetlen teremtmény, mely képes gyűlölni a saját fajtáját.

Tudod, minél közelebb kerülsz a halálhoz, annál inkább érzed, hogy élsz.

Nincs annál pusztítóbb erő, mint a szürkeség és a beletörődés.

Az érett lélek jele a sírni tudás képessége.