Eddig lobogtam, küzdtem, vágytam, égtem: utolsó végváramba visszatértem, s dárdák elől páncéltalan magam egy láthatatlan körrel kerítem. Megálljatok! Ezen túl Én vagyok, és a Hitem! Gondolataim újra másfelé mentek, kergették egymást, hol a múltba, hol a kilátástalan jövő felé. Szerettem a csöndet, a magányt, mentem az elgurított spulni után, bogozva az összekuszált szálakat, aminek vége valahová a mi világunkon kívül esett. A mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen. Mindig szaladunk, egyszer ezért, máskor azért. Végeredményben mindegy, ugyanazt a célt közelítjük meg mindkettővel. Lehet, hogy nincsenek is célok, csak szaladunk, azután megállunk valahol, azt hisszük, hogy révbe értünk, majd újabb lendülettel nekivágunk, talán épp oda, ahonnan elindultunk. Tovább megyek, vajon van értelme, hogy tovább legyek? Jelenemben él a jövő, úgyhogy nem sietek. Minden világ megformálja a maga embereit, és minden ember a m...