Egyike az elme nagy ellentmondásainak: bármi, amit elérsz, idővel unalmassá válik, és bármi, amit nem érsz el, kívánatos marad. Vannak dolgok, amik nem tartanak örökké, de vannak, amik igen. Mint egy jó dal, egy jó könyv vagy egy jó emlék, amit magaddal vihetsz, és kicsomagolhatsz a legsötétebb napjaidban, lesimítva a gyűrött széleit, közelről fürkészve, és remélve, hogy még mindig felismered azt a személyt, akit ott látsz. Idővel rájössz, hogy senki megerősítésére sincs szükséged. Ha idáig eljutsz, onnantól szabad vagy. Nehéz lesz, az biztos, főleg, ha senki sem támogat abban, amiben annyira hiszel. Higgy benne, és jön. Megy. Működik. De csak akkor, ha biztos vagy magadban. Nem kell tudnod, hogy mi a cél, hogy hová tartasz. Tök mindegy. Egy dolog a fontos: méghozzá az, hogy bármi van, te csak menj tovább. Mindent másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked. Másképp tekintesz...