▲ U N B R O K E N. [quotes]

Manapság Nincs séta a parkban, letépett virágok, vagy kiállítás a múzeumban. Csak egy meki, meg egy mozi, és máris a két láb között találja magát nyomban. Mostanság nincsenek kínos éneklések az ablak alatt, esti falmászás, csakhogy elmondja mennyire szeret, inkább megírja üzenetben, vagy dob egy snapet. Manapság szégyen a tiszta beszéd, ha messengeren az a neve nála, hogy “kurvám”, és ez is elég. Mostanság már ritka kincs a szépség, helyette a kiló smink, meg a merészség. Kimásolt “szeretlek” egy másik üzenetben, te meg fejnek állsz, pedig falnak kéne menned szégyenedben.

Minden nő életében csak egy férfi létezik, és azt az egy férfit fogja szeretni örökre, titokban, senki sem fog róla tudni. .de legbelül érzi..

  Máris hiányzol. Minden veled töltött perc csak erősíti bennem a vágyat, hogy még több percet töltsek veled. Boldog vagyok veled. Olyan boldog, hogy azt talán már nem is szabad. Ezentúl ha a jövőre gondolok, nem azt mondom majd: "én ezt és ezt teszem", hanem azt: "mi ezt és ezt tesszük." És ez mindent megváltoztat. Csak te hiányzol változatlanul, végérvényesen, mert még mindig szeretlek és ez a folytonosság csak megerősít érzelmemben. Oly régen és annyira hiányzol, hogy már kívül hordom az idegvégződéseimet. Ma éjjel az emlékeddel alszom vagy virrasztok, hisz` megtörtént már párszor, makacs fájdalommal kívánom a hajnalt, kérlek bocsáss meg nagyon hiányzol. Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de kép...

Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket. Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.

A szeretet tragédiája, hogy semmit se szerethetsz jobban annál, ami hiányzik.

Mert minden ember annyit ér, amekkora hiányt hagy maga után.