Valaki egy széket tolt oda, és ő leült a székre. És arra gondolt: le kellene festeni mamikát. És arra gondolt: lefestettem az életben száz és száz asszonyt, de mamikát soha. Miért? Miért, hogy éppen a legkedvesebbet, a legszebbet nem? Miért? Az ember annyi mindenre gondol az életben, csak arra nem, ami fontos. Az ember képeket fest, mindenről, mindenkiről, csak éppen arról nem, aki a legtöbb, aki a legfontosabb, aki a legszebb. Miért? Nem bánom, ha korhol, nem bánom, ha zsémbes. Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes, de amikor elmegy, vágyódom utána. - „Öregedő” gyermek kapaszkodó vágya. A hangom elakad, a torkom kiszárad, ilyennek szeretem szerető Anyámat. Szeresd, becézd hát édes anyukádat, ő a földön a legdrágább kincs. Csak akkor tudod, mi a bú, a bánat, Ha egyszer ő - Isten őrizz - nincs!... Van nékem pompás, gazdag, szép lakásom, De kolduskunyhó lehetne tanyám, Ha még egyszer - úgy mint te, kispajtás - Csókolhatnám édes, édes, édes jó anyá...