Az életnek két útja van. A természet útja és a kegyelem útja. Nekünk kell eldöntenünk melyiket követjük. A kegyelem nem a maga kedvét keresi. Elfogadja, ha megalázzák, ha elfelejtik, ha megvetik. Állja a sértéseket és a támadásokat. A természet csak a saját hasznát lesi, azt, mit nyerhet el a másiktól és hogyan uralkodhat rajta, nem törődve senkivel. Akkor is talál panaszkodni valót, ha a világ szinte sugárzik körülötte és mindent eláraszt a szeretet. Megtanultam, hogy az, aki a kegyelmet keresi, nem érhet rossz véget. Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon. Nem is értem. Mindenesetre ...