05.29.

 

Végzet nincs. Választásunk van. Az egyik választás könnyű, a másik nem. Ez utóbbiak az igazán fontosak, ezek tesznek emberré.

Legvakmerőbb húzásainkat sokszor egy paraszthajszál választja el a totális idiotizmustól.

Az ember akaratlanul is mindent túlbonyolít, mert állandóan gondolkodik.

Ne hagyd, hogy mások véleménye vezessen, amikor olyanokat hallasz, hogy "ez szebb" vagy "az könnyebb". Sok energiádba és lelkesedésedbe fog kerülni, hogy elérd a célod, úgyhogy egyedül te vagy a felelős érte, és biztosnak kell lenned a dolgodban.

Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így működik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.

Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél - mindennél - rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.

Csak akkor élek igazán és boldog is csak akkor vagyok, ha legalább időnként egyedül lehetek.

Kétfajta helyzet van a világon, az, amelyiken tudunk változtatni, és az, amelyiken nem, mint ahogy a csillagokon, és a halálon sem. És arra jöttem rá, hogy őrült pazarlás, sőt bűn olyasmiken aggódni, amiken nem változtathatunk.

Nem kaphatod meg az életben mindig azt, amit akarsz. De lehetsz önmagad; olyan ember, aki bátor, aki felülkerekedik a félelmein, és végül büszkén tekinthetsz vissza a fiatalságodra.

Az aki voltam,
egy fényképről néz vissza rám,
És nem hasonlít már
múlt és jelen.
Valami elmúlt, lassan felnőttem én.

Egy ideje már csak keresem a szavakat, hogy hova is tegyelek. Fiókból fiókba pakollak, polcokra kiteszlek. Nézlek. Eltakarlak. Hogyan lenne könnyebb? Ellenállok, majd azzal a lendülettel át is engedlek. De legtöbbször csak nézlek. Mivé növesztjük egymást? Többek vagyunk-e egymás belélegzésénél, megálmodásánál?

A nők közt kevés éri be a szerető-életformával. Várni, mikor csörren a telefon, miért nem jön. Egyedül maradni az ünnepeken... és tudni, hogy ez így is marad.

A szerelem, ha igazi, akkor nagyon hamar megszületik benne a vágy a végérvényességre, a teljes odaadásra.

- Annyira sajnálom!
Talán gyűlölnöm kellene... Dühösnek kellene rá lennem, mégsem vagyok az. Elmosolyodom. Végeredményben neki köszönhetem, hogy boldogabb vagyok, mint korábban bármikor. Gyorsan beszél, közben sír, magyarázkodik. Fél füllel hallgatom. Nem érdekelnek a részletek. (...) Egyetlen szót akar tőlem hallani... Várok. És amikor végül megadja a lehetőséget, boldogan mondom ki:
- Megbocsátok.

Az emberek rettegnek attól, ami bennük van. Pedig csak ott találják meg azt, amire szükségük van.