Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen.
Az ember beszél..., de amit érez, az az igazi.
Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.
A célok nem csak azért szükségesek, hogy motiváljanak minket. Nélkülözhetetlenek, mert valójában azok tartanak bennünket életben.
Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van.
Végül is elfeledlek. - Éppen úgy,
Mint annyi mást: - fontosat, napi gondot,
(Mert az voltál.) - S mint mellékest, bolondost,
- Egy nap a kettőnk ügye is avult,
Dohos, molyrágta, ronggyá foszlott múlt
lesz!
Mint annyi mást: - fontosat, napi gondot,
(Mert az voltál.) - S mint mellékest, bolondost,
- Egy nap a kettőnk ügye is avult,
Dohos, molyrágta, ronggyá foszlott múlt
lesz!
Van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több és igazibb, mint a vallomás és rablás, több, mint a "Csak-Téged-és-örökké" - (...), van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani akar, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi, s őszinte.
Ha a félelmeidre hallgatsz, úgy fogsz meghalni, hogy soha nem tudod meg, milyen nagyszerű ember válhatott volna belőled.
Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges.
Az emberi szem tükör, csak kell tudni olvasni benne.
Az igazi áldozat nem önálló cselekedet, hanem következmény. Ha nagyon szeretlek, sok mindent tehetek érted (...), de nem azért, mert áldozatot akarok hozni miattad - hanem azért, mert nagyon szeretlek.
Hagyni kell a gyereket, üsse meg magát. Aztán majd gondolkodni is fog a világon, nem csak rohangálni benne.
Egy barát mindig ott van a bajban - és sosem jön azzal, hogy "én megmondtam előre!"
Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében (...). Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell nemet mondani. Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei.
Vágytál, hogy szívből szeress, és szívből szeressenek. Vágytál rá, hívtad, kerested. Ott volt minden ébredésedben, minden elszenderedésben, minden napodban, minden pillanatodban. Álmodban. És most itt áll előtted. A valóságban.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése