BLOGVERSENY!

A szerelem szerelemmel kezdődik, s a legerősebb barátságból is csak gyenge szerelem fejlődhet.


A barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal - soha.


Nő és férfi soha nem lehet barátja a másiknak. Annak a bizonyosnak. Mindenki másnak igen, de annak az egynek soha. Sem találkozásuk előtt, sem elválásuk után. Mert őket egy egészen más érzelem köti össze. Amiben esetlen minden baráti közeledés. Ami sokkal, sokkal mélyebb minden más emberi érzésnél, így a barátságnál is. Mélyebb, egyedibb, megismételhetetlen. Ez nagyon hamar kiderül. Két szempár összevillanásából, egy mosolyból, egy rövid beszélgetésből. Hamar eldől. És kettejük között már soha nem lehet baráti érzés.


A barátságtól a szerelmet csak egy lépés választja el.

Minden szerelem, amelynek nem barátság az alapja, olyan, mint egy homokra épült kastély.


A szerelemnek ahhoz, hogy tartós legyen, bizalommá, megbecsüléssé is kell válnia, azaz szert kell tennie a barátság egyes jellemzőire. A barátságból támadó szerelem már megtett egy darabot ezen az úton. Ismerjük a barátunkat, korlátaival, erényeivel egyetemben. A legfontosabb az, hogy bízunk benne, bízunk a hűségében. Ha nem így volna, nem válhatott volna a barátunkká.

A barátság - táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet. Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele.


Gyakran esik meg, hogy egy kapcsolat, amelyet a szerelem kovácsol, átalakul barátsággá, ritkábban, hogy hosszú barátságból felvillan a szerelem szikrája.


A romantika nem harsonaszó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe, mint fehér lovon egy királyfi, hanem úgy lopakodik mellénk, mint egy régi jó barát, csendesen, észrevétlenül, talán prózába burkolózva, amíg egy váratlan pillanatban a rá hulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet, talán... talán... a szerelem egy gyönyörű barátságból fakad, oly természetesen, ahogy a bimbóból kipattan a rózsa.



Mintha a világ abban a másodpercben megállt volna. Mintha eltűntek volna a körülöttünk lévő emberek. Mintha minden, ami otthon volt, megszűnt volna. Olyan volt, mintha azt a pár percet a világon csak nekünk szánták volna, mi meg csak néztük egymást. Mintha Alex életében először látta volna az arcomat. Zavarban voltam, de szórakoztatott is a dolog. Én is pont így éreztem magam. Mert ott ültem a füvön a legjobb barátommal... de valahogy minden másnak tűnt. Úgyhogy megcsókoltam. Megragadtam a pillanatot, és megcsókoltam.

Hiszek abban, hogy a barátságból kialakuló szerelmi kapcsolat jóval tartósabb és mélyebb, de természetesen nem hiányozhat az a bizonyos szikra sem.