BLOGVERSENY!

Nehezen engedem magamhoz közel az embereket. Valószínűleg azért, mert tudom, milyen fájdalmas, ha éppen azok okoznak állandóan csalódást, akikkel a legszorosabb a kapcsolatod.

A fiúk nevetnek a lányokon és amiken keresztülmennek miattuk, de akkor már nem fognak nevetni, amikor a saját lányuk arcáról kell letörölni a könnyeket, mert valaki ugyanígy bánt velük.

Ismered azt az érzést, amikor tudod, hogy valami nagyon jó dolog fog veled történni, amit semmi sem ronthat el, ami már nem változhat, és te még egy kicsit váratod, húzod az időt, hogy fokozd a pillanat csodáját? Ülsz és vársz, tudod, hogy csak rajtad múlik, mikor kezdődik el, de nem sietsz, mert tudod, hogy megvár, hogy át fogod élni, és ez az érzés megnyugtat.

Már nem rád, 

csak emlékedre

emlékezem.

El akarta hinni, hogy az élet szép, hogy még nyílnak nárciszok, születnek még kiscicák, hogy nem kell félni a holnaptól, hogy lesznek még pillangók (...), lesz még nyár és lesz még szerelem a világon.

Elvárni senkitől nem lehet semmit. El kell fogadnunk az embereket olyannak, amilyenek... egy ember van a világon, akitől elvárhatunk dolgokat, s akit akár meg is változtathatunk... mi magunk. S hogy kialakítsuk magunkat, az épp elég feladat egész életünkre. Ha ezt megtesszük, hatunk másokra is. Ha mindig a legtöbbet adod másoknak, előbb-utóbb elkezded ezt vissza is kapni.

Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.

Meghalni a szerelemért? Nem nagy dolog, könnyű feladni, és a könnyebb utat választani, de élni a szerelemért, vagy anélkül, ez az igazi küzdelem.

Itt volt, újra az ő karjaiban, és nem tudta, hogy mitévő legyen. Hiszen tudta, hogy rendbe jöhet minden, nincs már, ami szétválassza őket, de azt is tudta, hogy már semmit sem lehet rendbe hozni, mert ami egyszer eltörött, akár egy váza, azt hiába ragasztják meg, a víz kiszivárog egy idő után, és a virág elhervad idő előtt.

Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak, miként a tűz és a víz, a föld és az ég, a hideg és a meleg.

Nem akarjuk látni és tudomásul venni, hogy mi minden van a "lelki zsákunkban". Pedig a zsákot akkor is visszük, ha nem nézünk bele.

Vajon ki tudja megmondani, hogy melyik a legerősebb fájdalom? Mindig az, amelyik éppen fáj.

- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...)

- Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után. 

- Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok.

Minden jó volna, ha a lelkemet is valami viharállóbb szerkezettel lehetne kicserélni, és ha nem szoktattál volna arra, hogy csak veled, melletted és általad tudjam elviselni az életet.

A zsenialitás legkisebb morzsája is együtt jár némi őrültséggel.